Ezt Ócsai Lászlóné Erzsike mondja, aki megszervezte Bükkösdön a nyugdíjas klubot.

- Kinek az ötlete volt a nyugdíjas klub?
- Hát az enyém, - mondja, szinte röstelkedve. - Tudja, előnyugdíjas lettem, magamon éreztem, hogy nem jó a semmittevés, és gondoltam, muszáj tenni valamit másokért is, hiszen a többi nyugdíjas is hasonlóképpen érezheti magát.

- Ki szervezte össze az embereket és Hogyan?
- Hát… őket is jómagam. Tudtam, hogy más településeken is vannak nyugdíjas klubok, és arra gondoltam, ha ott sikeresen működnek, akkor nálunk miért ne lehetne szintén sikeres? Ebből  kiindulva közvélemény kutatást végeztem. Na, nem kérdőívvel, - nevet, - hanem nyakamba vettem a falut, becsöngettem oda, ahol tudtam, nyugdíjas él, és megkérdeztem, mit szólna ahhoz, hogy lenne egy klubunk. Mindenki helyeselte, mindenki örült az ötletnek.

- Ez nem elég még a megalakuláshoz.
- Bizony nem, a lényegi munka ekkor kezdődött. És ha már belefogtam a munkába, gyorsan kellett is lépnem, hiszen sokan már azonnal szerettek volna klubba járni, ám először is helyet kellett szerezni.  Szívesen láttak bennünket a Kultúrházban is, de az épület beosztása olyan, hogy lényegében nem tudtunk zárt térben lenni, és zavart bennünket, hogy időnként átment a helyiségen valaki. A polgármester ekkor azt ajánlotta, hogy nyugodtan mehetünk a Sporttelepre is, hiszen a klub pontosan elég számunkra. Igaza volt, barátságos a hely, tudunk egy-egy teát főzni magunknak.

- Hány tagú a klub?
- Havonta egyszer, minden hó második keddjén találkozunk, és ilyenkor 15-20 ember mindig eljön. Többen indultunk, de természetes dolog, hogy ilyen új szerveződésnél lemorzsolódás van. Úgy érzem, akik megmaradtunk mind „egyivásúak” vagyunk, hasonlóan gondolkodunk a világról, hasonló ötleteink vannak arról, milyen programot kéne szerveznünk. Ez nagy összetartó erő.

- Az a tapasztalat, hogy ilyen helyekre elsősorban a nők járnak szívesen, ezért logikus a kérdés: férfiak is megfordulnak itt?
- Igen, de kevesen. Bár amikor kirándulást, vagy érdekes programot szerveztünk, akkor többen jöttek. Törjük a fejünket, hogyan lehetne számukra is érdekessé tenni a klubot, végtére sorstársak vagyunk a nyugdíjas létben, az életkörülményeinkben, problémáinkban, színesebbé válna a klub élete, ha ők is köztünk lennének. Hiszen az életben is együtt élünk...

- Kézenfekvő a kérdés: ennyi nő együtt nem pletykál sokat?
- Nem, nem, - mondja Erzsike őszinte nevetéssel. - Én magam utálom a pletykát, és megállapodtunk, hogy a pletyka tilos a körünkben. De úgy veszem észre, mások se szeretik. De miért is kéne pletykálni, amikor annyi téma van, amiről jó beszélgetni! És mi mindenről beszélgetünk, mindig van téma, annyira, hogy már fölvetődött, kevés ez a havi egy alkalom, jobb lenne kéthetente találkozni. A pletyka előbb-utóbb szétmarja a társaságot...

- A programokhoz azért kell némi pénz.
- Igen, de mi a privát életünkben is megtanultuk, hogy addig nyújtózkodunk, ameddig a takarónk ér így aztán nincsenek teljesíthetetlen igényeink. Havonta 200 forintot befizetünk, ez eddig elég volt a legszükségesebbekre, innentől kezdve meg a kreativitás segít. Pl. amikor a szigetvári élményfürdőbe mentünk, letárgyaltam, hogy féláron tudjuk megvenni a belépőt. Másutt is hasonló támogatást kérünk és kapunk. A polgármester megígérte, hogy jövő évben próbál anyagilag támogatni bennünket, ami jó volna, de higgye el, nem elsősorban a pénz, hanem az ötlet és az szándék a legfontosabb! Mert annyi mindent lehetne tenni ebben a faluban egy kis összefogással! És mi meg is akarjuk mutatni, hogy sikerülhet.

- Hogyan?
- Hát pl. fölvettük a német kisebbségi önkormányzattal a kapcsolatot, és közös programot szervezünk. Bennem is van némi sváb vér, de nem ezért, hanem azért, mert az a véleményem, hogy nem szabad elveszni hagyni a hagyományainkat! Közös erővel többet tehetünk. Az Idősek Napját is meg akarjuk ünnepelni, - és tele vagyunk ötletekkel. Mi mindenre és mindenkire nyitottak vagyunk, nekünk, nyugdíjasoknak is jó, ha van feladatunk, de a közösségnek meg az a jó, ha megismeri a hagyományait, értelmes programokon vehet részt. Az ad energiát, hogy azt tapasztalom, ha van valaki, aki kézben tartja a dolgokat, meg tudja szervezni az ötleteket, akkor sokan és örömmel csatlakoznak, sőt, szívesen dolgoznak is, csak hát ugye, mások vagyunk, a kezdeményezőkészség nem mindenkire jellemző. Én meg szívesen szervezek.

- Mire a legbüszkébb?
Szerintem az is nagy szó, hogy rövid idő alatt ilyen összetartó klubtagság jött össze, de amire büszke vagyok, az a nótakör. Én szeretek énekelni, mert szerintem a zene mindenkinek csak jót tesz, sok dalt is tudok, ezért gondoltam, összejön egy kis kórus. Persze, menet közben rájöttem, hogy bár emlékezem sok nótára, de nem mindegyikre pontosan.

- Ki segített a pontosításban?
Az internet... Bementem a Teleházba, és megkértem Gábort (Volcsányi G.), hogy segítsen, és közösen megkerestük az eredeti nótákat, de ha már nekifogtunk, olyan dalokat is válogattunk, amiket a mi korosztályunk –  ilyen-olyan okból – szeret, összeállítottunk egy jókora anyagot, és ennek alapján gyakorolni kezdett a kórus.

- A klubtagok képezik a kórust is?
- Csak részben. 10-12 főből áll a kórus, és harmaduk nem nyugdíjas, hanem egyszerűen szeret énekelni. Na, ebből is látszik, hogy mire képes a zene. A klub találkozók előtt van a próba, de általában utána is ottmaradunk, és megy az éneklés. Ez  mindenkit összekovácsol.

- Tehát érdemes volt sok energia befektetés.
- Igen, hiszen olyan jó látni, hogy mindenki jól érzi magát! Hát hova is tudna elmenni manapság egy átlag nyugdíjas? A gyerekei látogatásán kívül aligha marad lehetősége,  mert mondanom se kell,  senkinek nem duzzad a pénztárcája. Így meg közösségben vagyunk, saját ízlésünknek megfelelő programokat szervezünk, megünnepeljük egymás névnapjait, - kell ennél jobb szórakozás?
A nagy szavak ideje lejárt, mégis azt kell mondani: Erzsike energiája, tenni akarása példaadó lehet mindenki számára. ■