| Ökopark Bükkösd határában |
|
|
|
|
Szeptember 10-én ünnepélyes keretek között megnyílt az Ökopark. Ez egy fantasztikus álom megvalósítása, amihez elszánt elkötelezettségre volt szükség – mondja Budai Zsolt. - A beruházás hatalmas tőkét emésztett föl, ráadásul nem a mostani divatot hullámot lovagolja meg, nem a szokásos wellnesst kínálja élményfürdővel, hanem értékes, hagyományőrző, tanulásra, ismeretszerzésre is alkalmas pihenési lehetőséget kínál, nagyon magas színvonalon. A polgármester kiemeli, reméli, hogy sok látogatót vonz majd, hiszen ez Bükkösd jó hírét is elviszi mindenhova. Az Ökopark tulajdonosai, menedzsmentje hosszú távú együttműködést akar kiépíteni a faluval. Jóllehet, az ország gazdasága most nem szárnyal, de ha elérkezik a fellendülés, és – remélhetően – egyre több látogató érkezik ide, a vezetés tervei szerint a csoportos látogatók elhelyezésében számítanak a helyi turizmussal foglalkozókra is. A beruházás több munkahelyet teremtett: jelenleg 11 alkalmazottat foglalkoztatnak, köztük több bükkösdit is, ha lesz fejlesztés, nyilván több lesz a foglalkoztatottak száma is. Tehát aki a jövőben a falusi vendéglátással – kiegészítő tevékenységként – szeretne foglalkozni, számíthat az Ökopark együttműködésére. Az Ökopark kifejezetten komoly előnyt jelent Bükkösd számára – sorolja még az előnyöket a polgármester, - hiszen a turisztikai pályázatoknál mindig szükség van valamilyen szakmai alapra, amire tekintettel az új pályázatot benyújtja egy-egy település, vagy vállalkozó. Ennél komolyabb „alapra” nem is lehetne hivatkozni. A hivatalos megnyitó előtt 2 nappal az Ökopark vezetése a bükkösdi képviselő testületet és a Hársfa utca lakóit látta vendégül, az utóbbiakat alapvetően azért, hogy lássák, miért növekszik meg az eddig nagyon nyugalmas utca forgalma. Az ünnepélyes megnyitóra meghívást kaptak a bükkösdiek is. Legalább ezer vendég jelent meg, kb. a felük bükkösdi volt, akiknek megmutatták a kis szállodát, az állatparkot, a gyerekek birtokba vehették a játszóteret, és enni is lehetett. Akik elmentek, kivétel nélkül elismeréssel mesélnek a látottakról. De mit is lehet itt látni? Az Ökopark 550 hektáron terül el. A karámmal körülvett hatalmas területen őshonos állatokat lehet látni: szürkemarhát, rackajuhot, lovat, mangalicát, bivalyt és különféle baromfikat. A bemutató kertben vannak a nagyvadak: őzek, gímszarvasok, dámszarvasok, muflonok, vaddisznók. Természetesen van állatsimogató is. A hatalmas területen 3 tanösvény lett kialakítva. Az úgynevezett Völgyséta kb. 1 km-es szakaszán egészen közelről lehet megtekinteni az állatokat, beleértve a baromfiudvar többféle vízi és szárazföldi szárnyasait is, sőt, az üvegkaptárban alaposan szemügyre lehet venni a méhcsaládok munkáját is. A Panoráma sétaút 2 km hosszú, kicsit nehezebb a terep is, hiszen mintegy 100 méteres szintkülönbségek vannak. Legelésző szürkemarhákkal, rackákkal, lovakkal találkozik a látogató, és elolvashatja a tájékoztató táblákat, amelyek a helyi gyógynövényekről, gombákról, ásványokról adnak felvilágosítást. Az 3,5 km hosszú Erdőjárók útját csak kísérővel lehet végigjárni, mivel ez átvezet a vadaskerten. Az Ökopark külső területén vadászvendégeket is fogadnak. Két szálló fogadja a látogatókat. A Hubertus szállóban 6 lakosztály van, egy ötcsillagos szálloda színvonalát kapja itt a vendég. A kiemelkedő nívójú szobákon kívül jakuzzi, szauna, úszómedence is rendelkezésre áll. A Diána szállóban fürdőszobás szobák vannak, de szerényebbek a kényelmi szolgáltatások. Az Ökoparkot hétfő kivételével naponta lehet látogatni, belépőjegy ellenében. Ha a csoportos látogatók kérik, lovas fogattal, hintóval is körbejárhatják a parkot, ahol akár főzhetnek, piknikezhetnek is. Természetesen lehet lovagolni, sőt lovaglást tanulni is. A gyerekeknek játszótér épült, tehát igazi családi kikapcsolódásra alkalmas az Ökopark. Őszintén kívánom, hogy mielőbb sokan jöjjenek ide, – zárja le gondolatait Budai Zsolt. ■
|





