Európa legmodernebb cementgyára próbaüzem alatt PDF Nyomtatás E-mail
Az összességében mintegy 72 milliárd forintos nagyberuházás eredményeként felépült üzemet sajtótájékoztató keretében mutatta be a fejlesztést bonyolító Nostra Cement Kft., illetve a tulajdonos Lafarge-Strabag konzorcium.

A közel négy évig tartó építkezés során elkészült létesítményekbe a jelenleg elérhető legkorszerűbb technológiát építették be. Az elvárások a környezeti hatásokra és a gazdaságosságra egyaránt vonatkoztak. A próbaüzemben hetek óta működő gyár a tényleges termelést a nyár folyamán indítja be. A próbaüzem alatt valamennyi gép, berendezés a helyére kerül, és elkezdődött ezek üzembe helyezése. Begyújtásra került az egész termelési folyamat lelkének tekinthető óriási kemence is. Elkezdődtek a szállítási próbák és az IT-technika létrehozása is, valamint a laboratóriumi munkák és a külső környezet végleges kialakítása is megtörténik. Közvetlenül 132, összességében mintegy háromszáz embernek adva ezzel munkát. A 2003-ban indult projekt, majd a 2007-ben megkezdődött beruházás eredményeként megépült királyegyházai cementgyár, az elérhető legkorszerűbb technológiával, a környezetvédelmi előírások maximális betartásával létesült üzem évente 750 ezer tonna klinker és egymillió tonna cement előállítására képes. A fejlesztés iparági jelentőségét mutatja, hogy Európában harminc éve nem létesült új cementgyár. A mintegy 270 millió eurós (72 milliárd forint) fejlesztés beruházása a Strabag nevéhez kötődik.

Az osztrák központú építőipari cég tavaly fűzte szorosabbra együttműködését a világ építőanyag-gyártásában meghatározó francia Lafarge-zsal. A kisebb utak építését, a környezet rendbetételét, a parkosítást magába foglaló befejező munkálatokkal még a nyáron végeznek, a cementmű hivatalos átadására szeptember 15-én kerül sor. Az induláskor közvetlenül 132 főt, a kapcsolódó tevékenységekkel együtt pedig összességében 300 embert foglalkoztató üzem alapanyag-ellátását a bükkösdi mészkőbányából biztosítják, vasúton. A késztermék kiszállítása fele-fele arányban vasúton és közúton történik majd. Az eredeti remények szerint a gyártól száz méterre létesült volna az M60-as autópálya határ felé vezető szakasza, ennek hiányában a cég által épített szervizúton vezet majd a kiszállítás a 6-os útra, és onnan tovább a meglévő közúti közlekedési hálózatra. A cementmű nem akármilyen háttérrel kezdi meg működését. A Strabaggal tavaly megállapodást kötő Lafarge 70 éve kezdte meg működését Franciaországban. Mint Frederic Aubet, a cég magyarországi országmenedzsere elmondta, a dinamikusan fejlődő társaság mára már a világ 78 országában van jelen, több mint kétezer telephellyel, 76 ezer alkalmazottal. A világ legnagyobb építőanyag-gyártó cégeként a Lafarge kiemelt figyelemmel fordul a fejlődő térségek irányába, ez szólt a magyarországi terjeszkedés, a királyegyházai projekt mellett is. Frederic Aubet kiemelte, hogy a Lafarge minden érdekeltségénél, így a baranyai fejlesztés és működés során is fő szempontként érvényesül a biztonság és az egészség védelme, a folyamatos innováció, illetőleg a környezettel harmóniában a fenntartható fejlődés elve. Az új gyár indulásáról szólva a menedzser hangsúlyozta, az elkövetkező hetekben a termelés megalapozása mellett, nagy hangsúlyt fektetnek a felfutó értékesítést szolgáló marketingmunkára is. Az értékesítés már megkezdődött, melynek keretében elsőként a Friss Betont köszönthetik partnereik között.

A Lafarge üzletpolitikájának első számú célkitűzése – Frederic Aubet elmondása alapján –, hogy a legbiztonságosabb és a legegészségesebb cég legyen, továbbá céljaik között szerepel a fenntartható fejlődés, azaz: „…ne hagyjunk nyomot magunk után a környezetben…”. A munkahelyi balesetek számát a nullára kívánják csökkenteni, nem sajnálják a pénzt, az időt és az energiát sem arra, hogy semmilyen egészségi probléma ne keletkezzen a munkahelyen. Ennek érdekében egy egészségi és munkabiztonsági rendszert építettek ki, melynek keretében minden dolgozónak képzésen, tréningen kell részt vennie. A Lafarge több mint 1000 alkalmazottja kutatja a fejlesztési lehetőségeket, a bevételek jelentős részét szánják fejlesztésre.■

cement

 

am